A DNS rendszer a domaineket (tartományokat) kezelő, a világon több ezer szerverre elosztott hierarchikus adatbázis-rendszer. Ezek a domainek vagy tartományok úgynevezett zónákra vannak elosztva, ezekért egymástól független adminisztrátorok felelősek. Egy lokális hálózatban – például egy cég belső hálózatában – is lehetséges az Internet DNS-től független DNS működtetése.
A DNS rendszer fő felhasználási területe a domain-nevekhez tartozó IP-címek nyújtása (forward lookup). Ez hasonló egy telefonkönyhöz, amely megadja az egy-egy adott névhez tartozó telefonszámot. A DNS rendszer tulajdonképpen egy egyszerűsítés, mivel könnyebb egy nevet megjegyezni, mint egy IP-címet. Például a www.wikipedia.org domain-nevet könnyebb megjegyezni, mint a hozzá tartozó IP-címet: 145.97.39.155. Másrészt egy adott szolgáltatás IP-címe bármikor megváltozhat (pl. az üzemeltető másik szerverre helyezi át azt), a domai-név azonban változatlan maradhat.
A DNS-sel fordított (reverse lookup) lekérdezés is lehetséges (IP-cím => domain).
A DNS rendszert 1983-ban alakította ki Paul Mockapetris, a rendszert az RFC 882 és az RFC 883 alapspecifikációban írta le. Mára mindkét specifikációt újabb váltotta fel (RFC 1034 és RFC 1035), sok új alapspecifikációval kiegészítve. A változás fő oka az addig a névfeloldást végző lokális host-file-ok megszüntetése volt, amely az exponenciálisan növekvő számú új címekkel már nem tudott megbirkózni. Mivel a DNS rendszer nagyon stabil és megbízható, egyre több adatbázist integráltak bele.
|